Lázár Ervin: Az igazságtevő Nyúl

Forrás: Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér. Osiris Kiadó. Budapest, 2000.

A Majom éppen a diófán ült, és diót evett. Vidáman köpködte a dióhéjat, dudorászott is, jókedve volt, mert sütött a nap, egyetlen erősebb állat sem járt arra - s végül: evett, hát azt hitte, övé a világ. Aztán meglátott egy hangyát.

- Hm - mondta rátartian -, miféle légypiszok izeg-mozog ott?

- Nem piszok vagyok - mondta sértődötten a Hangya. - Hangya vagyok.

- Az mindegy - mondta a Majom -, tűnj el innen!

- Miért, zavarlak? - csodálkozott a Hangya. - Éntőlem aztán nyugodtan ehetsz itt ítéletnapig is.

- Ne feleselj - legyintett nagyképűen a Majom -, mert úgy kupán váglak, hogy… Milyen napot mondtál az előbb?

- Ítéletnapot.

- No, addig fogsz jajgatni!

- De nekem itt dolgom van - mondta a Hangya. Nem hagyhatom abba a te szeszélyed miatt a munkám. A Majom elképedt, fölhúzta a szemöldökét, és mind

a két kezét csípőre tette (közben a farkával is kapaszkodott, hogy le ne essen) .

-Ezt a szemtelenséget! - kiáltotta. - Ide figyelj, te pöttypiszok, piszokpötty, vagy hogy is nevezzelek!

- Legjobb lesz, ha tisztességes nevemen nevezel - mondta mérgesen a Hangya. - Ugyanolyan jogom van itt járkálni, mint neked.

A Majom erre már felelni sem tudott, elképedésében egy fél diót leejtett a földre.

-Jogod? Még hogy jogod?

- Éppen olyan állat vagyok, mint te - mondta a Hangya.

A Majom teli torokból nevetni kezdett.

- Ez megőrült - mondta, és körülnézett, kinek mutathatná meg az őrült hangyát. De éppen nem járt arra senki.

- Egyáltalában nem őrültem meg - felelte a Hangya -, igenis, éppen olyan állat vagyok, mint te.

- Éppolyan erős? - kérdezte gúnyosan a Majom. - Éppolyan - mondta a Hangya.

- Éppolyan gyors? - kérdezte a Majom, és a hasát fogta nevettében.

- Éppolyan! - mondta dühösen a Hangya.

- No, gyere - nevetett a Majom -, akkor versenyezzünk!

-Jó - mondta elszántan a Hangya, és edzésképpen csinált két fekvőtámaszt.

Lementek a fa alá.

- Először versenyt futunk - mondta a Majom. - Látod azt a fát?

- Látom - mondta a Hangya.

- Az a cél. Háromra indulunk - monda. a Majom, és számolni kezdett.

Háromra elrohant. Futott a Hangya is, ahogy a lába bírta. Alig került ki öt fűszálat, a Majom már kiabált a másik fától.

- Hol vagy?

- Itt - morogta dühösen a Hangya.

- No látod, bikfic!

- Kerülgetnem kellett a fűszálakat - védekezett a Hangya.

A Majom ettől nevetőgörcsöt kapott.

- Most súlyt emelünk - mondta aztán. - Itt ez a kő, először fölemelem én, aztán te.

Fogta a követ, földobta a levegőbe, még kiáltott is, hogy “hopplá”, elkapta, és letette a földre.

- Most te jössz! A Hangya nekidurálta magát, nyomni kezdte a vállával a követ, a vér mind a fejébe tódult az erőlködéstől. A kő meg sem mozdult, a Majom vigyorgott.

- No, most fáramászó versenyt rendezünk - mondta. - Gyere ide a fa alá, háromra indulunk.

A Hangya tenyérnyit haladt, a Majom már fönt volt a fa csúcsán.

- Most megérdemelnéd, hogy eltapossalak, mert szemtelenkedtél - mondta a Majom, amikor lemászott. - Ha még egyszer azt mered mondani, éppen olyan állat vagy, mint én, magadra vess!

A Hangyának vörös lett a füle a szégyentől. A Majom elfordult, keresni kezdte a fél dióját, amit az imént leejtett.

- Hol lehet a fél dióm? - kérdezte félhangosan.

- Bocsánat - hallatszott ekkor egy hang -, éppen most ettem meg. Nem tudtam, hogy a tied. - Előlépett a Nyúl, és megemelte a lapulevelet, amit kalap helyett a fején hordott.

A Majom megörült, hogy végre valakinek elmondhatja a történteket. Még a fél dióval sem törődött. Amikor az elbeszélés végére ért, a Nyúl hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Csakugyan legyőzted?

- Talán nem hiszed? - kérdezte sértődötten a Majom. - Volt versenybíró? - kérdezte válasz helyett a Nyúl. - Nem volt.

- Akkor nem érvényes - mondta a Nyúl. - Ismételjétek meg a versenyt. Én leszek a versenybíró.

- Nekem aztán mindegy - mondta főlényes mosollyal a Majom.

- Na, akkor lépjél száz lépést - mondta a Nyúl a Majomnak.

A Majom lelépte a száz lépést, a századiknál földbe szúrt egy száraz gallyat.

- Ott lesz a cél - kiabálta a Nyúl, a Majom bólintott. - Nem akarok versenyezni - mondta ekkor sírósan a hangya. - Úgyis legyőz. Mégiscsak különb állat nálam.

- Csönd! A versenyzők nem beszélnek feleslegesen, mondta szigorúan a Nyúl, aztán körülnézett. - Hol vagy?

- Itt - mondta a hangya egy tökmag árnyékában. Közben visszaért a Majom.

- Kezdhetjük - mondta:

- Várj - intett a Nyúl, és odaszólt a Hangyának: Lépjél te is száz lépést!

A Hangya lépett százat, éppen az egyik fűszáltól a másikig tartott.

- Ez minek? - kérdezte gyanakodva a Majom.

- Világos, te is száz lépést futsz, meg ő is. Mit nem értesz ezen? Az előbb talán nem így csináltátok?

- De nem ám! - mondta harciasan a Hangya. - Akkor nem volt igazságos - legyintett a Nyúl. Most viszont száz hangyalépés meg száz majomlépés. Ez igazságos lesz.

A Majom mondani akart valamit, de a Nyúl rászólt:

- Csönd! Én vagyok a versenybíró!

Futottak. A Majom még a táv felét sem tette meg, a Hangya már ott volt a másik fűszálnál.

- Sajnos, lemaradtál - mondta a Majomnak a Nyúl. A Majom dühöngött.

- Majd a súlyemelés dönt! - ordította. - Előbb mérlegelünk - mondta a Nyúl. -Mit csinálunk? - bandzsított a Majom.

- Mérlegelünk - mondta a Nyíl, s egyik fülére ültette a Hangyát, a másikra rátett egy kövecskét.

- Ez fülmérték - magyarázta, s később hozzátette: Rendben. Éppen egyforma súlyúak.

A Hangya játszva fölemelte a hangyasúlyú kövecskét. - Most te jössz, te is emelj fel egy követ, aminek akkora a súlya, mint neked - mondta a Nyúl.

- Talán engem is a füledre ültetsz? - gúnyolódott a Majom.

- Nem - mondta a Nyúl, azzal jól megnézte a Majmot, aztán szemügyre vett egy nagy követ -, ezt szemmértékkel csinálom. Ugyanolyan pontos, mint a fülmérték.

A Majom erőlködött, még a szeme is kiguvadt, amíg felemelte a követ.

- A Fülesbagoly kitűnően gyógyítja a sérvet - szemtelenkedett a Hangya.

- Még egy ilyen megjegyzés, és kizárlak a versenyből! - kiabált a Nyúl.

A Hangya a nála kétszerte súlyosabb követ is megemelte, a Majom nem tudta. Ordított mérgében:

- Majd a fára mászás!

- Pardon, csak mászás - javította ki a Nyúl, a Majom nem értette. - Ugyanis fára csak te fogsz mászni. Nézzük… - Ezzel nézni kezdte a fát. - Ötször magasabb, mint te. - mondta a Majomnak -, ez a fűszál meg ötször magasabb a Hangyánál. Tehát ő erre a fűszálra mászik.

A Majom kitűnően mászott, ugyanakkor ért fel a fa csúcsára, amikor a Hangya a fűszál tetejére.

- Döntetlen - mondta a Nyúl. - Ebben valamit javítottál. De az összetett versenyt a Hangya nyerte.

A Majom akkor már lent állt a földön, elöntötte a pulykaméreg, fölkapott egy husángot, és elordította magát:

- Megálljatok!

- Futás - vezényelt a Nyúl, gyorsan fölkapta a Hangyát, és elvágtatott, ahogy a lába bírta.

Az erdőszélen megálltak, a Nyúl lihegett a fáradtságtól, letette a Hangyát. Egymásra nevettek.

- Győztünk - mondta a Nyúl.

És ez igaz is. Győztek!